• Tanáraink
    Tanáraink

MAKI STEVENSON

Maki S

Maki séf főzésoktató anyukája mellett már kisgyermekkorától rengeteg tapasztalatra tett szert a konyhában. Szakács képesítését a New York-i Natural Gourmet Institute for Health and Culinary Arts-on szerezte, majd rögtön a diploma megszerzése után a modern japán konyhát képviselő Megu étteremben kezdett dolgozni, ezután pedig a Craft étterem szakácsa lett. Magyarországra kerülve 2007-ben indította el saját főzőiskoláját. A Makifood kurzusainak tananyaga Maki ételfilozófiáját tükrözi: egyszerű, könnyen elkészíthető, ugyanakkor igényes és egészséges ételek, amennyire csak lehetséges, helyi és szezonális alapanyagokból, néhány különleges, távoli tájakról származó hozzávalóval megbolondítva. 2016 őszétől pedig a Culinary Institute of Europe-ot is ő vezeti.

BACSA GÁBOR

19800571 1243612125748883 3661580001469548544 oGábor 19 éve dolgozik a konyhán,végigjárta a ranglétrát. Több helyen dolgozott először szakácsként, később konyhafőnök helyettesként, majd konyhafőnökként. A szakma alapjait a Százéves étteremben sajátította el. Dolgozott Olaszországban, később itthon irányította az Almárium bisztrót Kerekes Sándor mellett, majd Takács Lajos helyetteseként a LaciPecsenyét. Több étterem konyhájának írt étlapot, és több sikeres éttermet indított el a kezdetektől. Jelenleg az Apacuka étterem konyháját irányítja. Munkáját a szezonalitás, az egyszerű és letisztult ételek jellemzik.

KISS O'SHEA DÁNIEL

IMG 8681

Dániel a gasztronómia és szakács szakot a Chef Lyonais École-ban végezte el arany diplomával. A gyakorlatát Alain Vigneron mellett töltötte Lyonban. Ezután Boston következett, a Hyatt Hotel Regencyben dolgozott Chef Kelly Arnetta mellett. Ezután váltott, és a L’Espalier következett, amely Michelin csillaggal büszkélkedhet. Ezt követően Richard Corrigannel vállalt munkát Londonban, a Bentley’s étteremben, amely akkor szintén egy Michelin csillagot tudhatott a magáénak. 2010-ben kinevezték a magyarországi ír nagykövet privát chef-jének. Oslóban, Esben Holmboe Bang mellett stázsolt a Maaemo étteremben.

DÁNOS TAMÁS

19693486 1360254574030221 4814571320327505532 oTamás 17 éves kora óta forog a budapesti vendéglátásban, főkent a bárpult volt az otthona, ahol hajnalig ment a keverés-kavarás... Később bárok és lendületes szórakozóhelyek koncepcióit álmodta meg, de, a főzés is nagyon komolyan érdekelte. 2013-ban lehetősége nyílt a Konyhafőnök első szériájában részt venni, ahol hatodik helyezést ért el. A TV Paprikán immár több éve vezet saját főzőműsort. Mostanában gasztro konzulensként és privát séfként dolgozik, specialitása ès kedvence is egyben az olasz konyha.

LISOVSZKI TERÉZ

100 8118Terka Iráni útja során szeretett bele a perzsa gasztronómiába. Ezután, az alapokat egy főzőiskolában sajátította el, azóta is megszállottan gyarapítja tudását a perzsa gasztronómia válágában. Hitvallása, hogy van élet a rántott húson túl is.:-) Kulináris kalandozásairól blogot is vezet,Gránátalma és Borbolya címmel a Cafeblogon és facebook.

NÁBELEK ZSÓFIA

nabelekZSZsófia Mihályi László egyik legjobb magyar cukrász szakácstól tanulta meg a mesterség alapjait. Vácban dolgozott a Desszertszalonnál, majd Kistücsök Étteremben folytatta a munkát Balatonszemesen. 2014-ben a Mák Bisztróban gyakornokként kezdett, ahol most vezető cukrász chefként dolgozik. Kommunikációs szakon diplomázott, ezért aktívan tevékenykedik a gasztro médiában is. Megannyi magazinnal dolgozik együtt, mint például a Nosalty, Táfelspicc (Origo) és Magyar Konyha. Zsófi több ízben is volt a Lyon Bocuse d'Or tudósítója. 2017 nyarán a Daniel Berlin éttermében a Krogban sztázsolt. 2018-tól a Culinary Institute of Europe és Makifood csapatát is erősíti.

Szonja Márk

A few years ago Szonja left her journalist job and started working full time on her pastry chef carreer.

After graduating from a school and spending her internship at Gresham Palace she became a pastry chef.

She writes a food blog, called Édesem and she makes homemade desserts for Pastrami Restaurant in Budapest.

MIKLÓS MIHÁLY

miklosmihalyMiklós Mihály a családi hagyományt tovább örökítve 2010-ben alapította meg a Marmorstein pékséget. Fa tüzelésű kemencében sütött kenyerei folyamatosan előkelő helyet szereznek a legjobb magyar pékségek listáin. A kézműves pékmesterség alapjait Angliából hozta magával. Kiváló minőségű, hagyományos eljárással őrölt liszttel, természetes kovásszal, lassú érésű, adalékanyag mentes kenyereket készít.

NGUYEN THUY PHUONG

13407067 10154157181933971 6247190553340332224 nPhuong Hanoiban született, szülei Magyarországon jártak egyetemre, nyolc éves volt amikor családjával véglegesen Budapestre költöztek. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen textil szakon végzett, sokáig textil-divattervezőként érvényesült, majd két barátjával (Luu Anh Tuan, Wang Song Tao) belekezdtek a Sáo 哨 food&bar nevű vietnami-kínai étterem megvalósításába, majd pár évre rá megnyitották a KHAN-t is. A sok közös főzös házibulik alatt új projectötletek születtek meg. A közös étterem gondolata is így alakult ki. Mindhármunknak a célja az volt, hogy a stílus és a finomság, amely a munkáinkban megjelenik, a vendéglátásban egyesüljön. ,,Szenvedélyem az alkotás és a főzés. Az étkezés mindig fontos része volt, van és lesz az életemben, a kísérletezés és az alkotás vágya meghatározó számomra. Étkezés során családias légkört teremteni számomra természetes, a jó hangulatú étkezés megteremtése motivál, nekem ez okoz örömet."

BATTA RAMON DOMINGO

RamonIránban kősivatagi séfkedés, ételkutatás motorral Indonéziában, balkáni grill fotózás a Big Green Egg-nek lakókocsival, a stoppolás keresztbe-kasul Európában és megannyi élmény a háta mögött arra volt jó, hogy a vénájában érezze a gasztronómiát, hogy a főzés nem csak lexikális tudásán alapuljon. Ramon “A világjárás elősegíti szakmánk fejlődését” - szemlélettel határozottan tapossa az útját. Különböző nemzetközi projektekben résztvevő fiatal, lendületes szakács. Boldoggá teszi, ha másokkal főzhet, és jól érezheti magát miközben szakmájában tevékenykedik. Világlátottságával és emberségével kiválóan beszéli a gasztronómia hétköznapi nyelvét is.
  • 1
  • 2