Idén tavasszal új oktatóval és neki hála két új kurzussal bővült a Makifood menüje: Sarah Alwazirral az Afternoon tea és Skandináv desszertek tanfolyamokon találkozhattak a résztvevők. Ősszel ismét visszatérnek ezek a kurzustípusok, sőt, Sarah egy Cupcake workshopot is tart, ráadásul decemberben Mézeskalács workshopján igazán izgalmas építményeket készíthetnek az érdeklődők.

Sarah 2009-ben költözött Angliába, és korábban sosem foglalkozott a sütéssel. Hobbiként indult a számára, de hamar azon kapta magát, hogy neves angol cukrászdákban készíti a szigetország klasszikus édességeit. Mikor már kellően elmerült a brownie-k, cupcake-k és réptaroták világában, saját cukrászdát nyitott a híres camdeni gasztro piacon. Jelenleg itthon él, így nemcsak nálunk, hanem testvérintézményünkben, a Culinary Institute of Europe-ban is tart órákat a Cukrász Művészetek program diákjainak. Sarah-t kérdeztük tapasztalatairól és desszertekről.

Itthon nem tanultál cukrászatot, kint hogyan jött, hogy ezzel foglalkozz?

2009-ben költöztem ki Angliába, és előtte itthon rendezvényszervezéssel foglalkoztam, ezért kint is ezt szerettem volna folytatni. Sajnos nem igazán találtam, hiszen hiányzott a helyismeretem, így a sok szabadidőmben elkezdtem sütögetni az albérletben, ahol akkor éltem. Aztán egyre többen mondták, hogy ezzel kellene valamit kezdeni, és miért nem kezdem el árusítani őket. Én nem is mertem ilyenre gondolni, hiszen semmi tapasztalatom nem volt ezen a téren, soha nem is gondoltam arra, hogy ezzel foglalkozzam. Aztán utánanéztem, és kiderült, Anligában sokkal lazábbak a szabályok, mint Magyarországon, mert otthon elkezdhetsz sütni és azt árusíthatod teljesen szabályosan. Szerettem volna megtanulni az alapokat, de kint nagyon drágák a képzések, sokkal többe kerülnek, mint a CIE Cukrász művészetek képzése, ezért elkezdtem dolgozni egy cukrászdában. Érdekes, hogy épp egy magyar lánynál dolgoztam először, kávézóknak szállítottunk be klasszikus angol sütiket. Ezután kerültem el a Primrose Hill-re már cukrászként, hiszen ez is különbség, hogy kint nem nézik a végzettséget, ha tudod, amit kell. Náluk volt egy cukrászképző tanfolyamot, hasonlót, amit a CIE-ben csinálunk, és azon vettem részt, miközben nekik dolgoztam. Utána elég sok helyen dolgoztam, köztük a Soho-ban egy Floridita nevű salsa bárban, ahol én voltam az egyedüli cukrász. Azt mindössze pár hétig bírtam, annyira megerőltető volt, mert heti hat napot kellett dolgoznom, 10-kor kezdtem és hajnali 2-kor jöttem el, volt, hogy még vizet sem volt időm inni. Azért jó volt ezt is megtapasztalni. Később elkezdtem otthonról beszállítani kávézóknak és vasárnaponként a picklingi piacon árusítottam a sütijeimet.

A saját hely talán minden cukrász álma. Neked hogyan sikerült ezt megvalósítani?

Pedzegettük a férjemmel, hogy jó lenne egy saját hely, de hosszú ideig inkább álmodozás volt. Egyszer szembejött egy visszautasíthatatlan ajánlat, amit alig tudtunk elhinni, a Camden piacon, Észak-Londonban. Minden nagyon gyorsan történt, csütörtökön megkaptuk a kulcsokat, és egy hét múlva már ki is kellett nyitnunk. Előtte sosem használtam kávégépet, nem tudtam, hogy működik, így eléggé lefagytunk. Aztán egy héten át éjjel-nappal dolgoztunk, ismerősök is besegítettek, amiben tudtak. Otthon, a konyhámban sütöttem a sütiket, majd beszállítottuk autóval a kávézóba és ott feldíszítettük. Cupcake, brownie, muffin volt a fő profil. Próbálkoztam a kakaós csigával, de teljesen ismeretlen volt ez a számukra, volt, hogy egy pár késsel-villával látott neki. Mivel a piacnak nagyon tetszett a kis elvarázsolt világ, amit megteremtettünk a színes székekkel, plafonról lógó teáskannákkal, felajánlottak egy nagyobb üzlethelyiséget. Itt négy évet töltöttünk, és ekkor már fel kellett vennünk cukrász segítséget, de a baristákat is kiképeztük, hogy fel tudják díszíteni a süteményeket, ami nem mindig sült el jól. Nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, sokan írták, hogy nálunk kapható a legjobb sajttorta. Nem mondom, hogy hiányzik a heti 7 napos pörgés, de azért jó volt. Nemrég visszamentünk a piacra, most egy görög étterem van a helyén, és nagyon rosszul néz ki, kicsit szomorúak is voltunk.

Hogyan került rá sor, hogy a Makifoodban kezdj tanítani?

Már két éve beszélünk erről Makival (Maki Stevenson – az iskola alapítója), de csak akkor éledt újra a sütős énem, amikor részt vettem Zsófi (Nábelek Zsófi, a Cukrász művészetek programunk szakmai vezetője) bejglis workshopján a Makifoodban. Láttam a konyhát, és rájöttem, hogy nagyon hiányzik a profi környezet, a nagy sütő, megrohantak az emlékek. Akkor írtam Makinak, hogy szeretnék tanítani.

Van esetleg kedvenc édességed?

Igazából a csoki-málna-tejszín kombinációt bármilyen formában és mennyiségben tudom fogyasztani. Az az édesség, amiben nincsen csoki vagy kakaó egy-két kivétellel, az nálam nem egészen százas.

Az angol desszertek így érhetőek, de tartottál már egy másik típusú órát is a Makifoodban, Skandináv desszertek címmel. A skandináv desszertek iránti érdeklődés hogyan alakult ki?

Mindig is nagy Skandinávia rajongó voltam, már azelőtt, hogy trenidvé vált volna. Olyannyira, hogy tizenpár éve még svédül is elkezdtem tanulni. Én félig jemeni származású vagyok, így lehet, hogy emiatt vonzódom az ellentéteshez, a hűvösebb dolgokhoz. (Nevet) Az édességek terén néhány irányzat van, a leginkább elterjedt talán a francia vonal, ezek tipikusan sokréteges dolgok, aztán ott van az angol irányzat, ami már kicsit Amerika felé húz, és a skandinávok megint egy külön szemléletmódot alkotnak az édes, krémes töltelékekkel, sok fűszert használnak. Jól elkülöníthető ez a csoport, hiszen főként a péksütemények dominálnak náluk, kelt tészták, ízekben a vanília, sáfrány, fahéj, kardamom meghatározó. A skandináv sütiknél például nem zavar, ha nincs benne csoki.

És ha választanod kellene, az angol vagy a skandináv desszertek lennének a befutók?

Mint tanár és mint fogyasztó is, az angolt választanám, mert a kelt tészták nem állnak hozzá a legközelebb, plusz 12 év angliai tartózkodás után nem biztos, hogy tudnék élni brownie és répatorta nélkül.

Mit fognak kapni azok, akik részt vesznek a kurzusaidon a Makifoodban?

Én nagyon szeretem a sütemények hátterét, érdekel a ’food history’, és ezt a tudást szeretném a résztvevőknek is átadni. A skandináv órán például mesélek a semla történetéről, hogy miért hívják királyölőnek, ezáltal nem csak egy receptet vihetnek haza a résztvevők, hanem igazi élményt. Az angol órán is hasonló a helyzet, ott is sokat mesélek a sütemények hátteréről, illetve azt is igyekszem megmutatni, hogy egy desszertet milyen sokféleképpen el lehet készíteni. Például csinálunk egy cupcake-t, de krémből milliófélét lehet rá tenni, csak a képzelet szab neki határt, így arról is szívesen beszélek, hogy milyen variációk léteznek, miből-mit lehet kihozni, és nem csak annyi hangzik el, hogy most akkor verjük fel a tojásokat.