Miután 2017-ben a japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztériumtól megkapta a japán konyhaművészet jószolgálati nagykövete címet, Maki Stevenson, a Makifood és a Culinary Institute of Europe alapítója 2024 januárjában egy újabb rangos elismerésben részesült: munkásságáért a japán külügyminiszter kitüntetését vehette át. 

img-5164.JPG

Óriási megtiszteltetés érte iskolánkat, amikor értesültünk róla, hogy a japán külügyminiszter úgy találta, alapítónk, Maki Stevenson munkássága a gasztronómia terén érdemessé teszi rá, hogy állami szinten is elismerjék azt. A külügyminiszteri kitüntetést olyan kiemelkedő személyeknek ítélik oda, akik jelentősen hozzájárultak a Japán és más országok közötti barátság előmozdításához. A kitüntetés célja, hogy hivatalos formában is kifejezze a japán állam háláját a szigetország kultúrájának népszerűsítéséért tett erőfeszítésekért, egyúttal felhívja a figyelmet az adott területre, amelyen a kitüntetett tevékenykedik. 

Maki Stevenson azért kapta a kitüntetést, mert jelentős mértékben hozzájárult a japán gasztronómia megismertetéséhez és terjesztéséhez Magyarországon. A kitüntetés az elmúlt 20 év munkájának elismerése: ennyi ideje él Maki Budapesten és dolgozik azért, hogy a szigetország kulináriáját közelebb hozza a magyar emberekhez és a Magyarországra érkező külföldiekhez.  

img-5175.JPG

„Különböző szemináriumokon, bemutatókon és előadásokon keresztül nagyban hozzájárult a Japán és Magyarország közötti barátság és jó kapcsolat előmozdításához” – mondta a japán nagykövet, Otaka Masato Úr az eseményen, ahol Maki Stevenson ünnepélyes keretek között átvehette az elismerést.

Maki 2006-ban kezdett el a saját konyhájában főzőkurzusokat tartani, ahol a gasztronómiára nyitott közönség a sushin túl is felfedezhették a japán kulinária különleges alapanyagait, főzési technikáit és umamiban gazdag ízvilágát. Így indult a Makifood története, ami az évek alatt organikusan fejlődött tovább egy igazi főzőiskolává, ahol évente több tucat főzőkurzuson közel ezer ember vesz részt elismert séfek vezetésével egy professzionális konyhában. A főzőkurzusokon az érdeklődők felfedezhetik többek között Vietnám és Izrael konyháját, készíthetnek hamburgert és pitét vagy épp megtanulhatnak dolgozni a halakkal, azonban a japán tanfolyamok mind a mai napig a Makifood gerincét képezik. A Maki séf által vezetett alkalmakon túl hazánkban élő japán gasztro szakemberek is rendszeresen ellátogatnak konyhánkba, hogy áttadhassák tudásukat, így például a japán desszertekről és teákról tanulhatnak a vendégek Kurita Junkótól, Mineta Yoshiharu, a Komachi Bistro tulajdonosa és főszakácsa udon tészta workshopot tart, míg xxx sushi kurzusán az autentikus tekercsek elkészítése volt a téma. 

img-5183.JPG

“Nagyon megilletődtem, amikor megtudtam, hogy én kapom meg ezt az elismerést, és el is bizonytalanodta, hogy tényleg nekem akarják ezt adni, hiszen csak egy kis családi vállalkozás vagyunk, a férjemmel vezetjük az iskolákat.. Ez a kitüntetés az elmúlt évtizedek kemény munkájának elismerése, és bizonyítéka annak, hogy volt értelme a babakocsival lent az utcán várakozni, hogy véget érjen a főzőtanfolyam a konyhánkban. Kis lépésekben, de organikusan és folyamatosan fejlődünk, és izgatottan várom, hogy mit tartogat még számunkra a jövő” - mondtaMaki Stevenson miután átvette a kitüntetést  Otaka Masato Nagykövet Úrtól.

img-5199.JPG

Az evolúció következő állomása 2016-ban a Culinary Institute of Europe professzionális gasztroiskola megalapítása volt, ahol a jövő szakácsgenerációját képezzük. Amellett, hogy a diákok három egyéves program (Kulináris művészetek, Cukrász művészetek, Vegtáriánus szakács) keretében szerzi meg a tudást és tapasztalatot, hogy elhelyezkedhessenek a gasztronómia területén. Az intézmény által kiadott tanúsítvány birtokában ugyanis állami vizsgát tehetnek, és így szakmát szerezhetnek. Ezen felül az intézet szervezésében rendszeresen részt vehetnek a magyar gasztro szcéna képviselői a japán kulináriát bemutató eseményeken, így a Culinary Institute of Europe-ban volt hyganatsu- (egy japán citrusféle), wagyu- és szaké-kóstolón merülhetett el a szakmai közönség az új ízekben. 

img-5205.JPG

Amellett, hogy a kitüntetés az elmúlt évtizedek kemény munkájának ünneplése, egyúttal megerősítése is annak, hogy értéket képvisel a tevékenységünk, amit a jövőben is folytatni fogunk.